OCON SZERINT A "FOGYáSRA" íTéLT ALPINE JóL VIZSGáZOTT

Az  számára igencsak égető volt, hogy az autóval kapcsolatos alapvető hibákat minél hamarabb kiküszöböljék, ami Miamira megtörténhet. A változtatások az autó padlólemezét, illetve súlyát érintik, amit Ocon örömmel vesz tudomásul.

„Egyelőre még egyetlen pontot sem szereztünk ebben a szezonban, így korai lenne még nyilatkozni, de ez az idei legjobb helyezésünk mindkét autóval” – utalt Ocon a médiának, többek között a RacingNews365-nek a Kínai Nagydíjon mutatott teljesítményükre.

Mint ismert, az Alpine egyik fő problémája az volt az idei szezonban, hogy az alváza jóval a 796 kg-os súlyhatár felett volt, ami tizedekben mérhető tempókiesést okozott a franciáknak, továbbá az egyensúly megtalálásban is megnehezítette a pilóták dolgát.

Kínára egy új, könnyűszerkezetes futóművet vetettek be a franciák, valamint egy új padlólemezt is kipróbáltak, amelyet Ocon kapott meg első ízben, de Miamiban már Gaslynak is a rendelkezésére fognak állni az alkatrészek.

„Ez egy nagyon jó erőfeszítés a mi oldalunkon a súly szempontjából, ez határozottan egy jelentős javulás” – felelte Ocon a RacingNews365.com kérdésére, mikor a 2 kg-os könnyítésről faggatták az autóval kapcsolatban.

Eközben Max Verstappen ismét egy rangos elismerést könyvelhetett el, minek után a Time beválogatta a hollandot a legbefolyásosabb 100 ember közé.

2024-04-27T16:12:17Z dg43tfdfdgfd