Az autó egyike Senna három NSX-ének, a vörös volt az, amit portugáliai otthonában tartott. 1991-ben lett bejegyeztetve és azóta 62925 kilométert futott, számos fotózáson is részt vett (lásd galériánkat a lap alján) és egy 1992-es, Sennáról szóló dokumentumfilmben is szerepet kapott.
Senna az 1994-es San Marino-i Nagydíjon vesztette életét, ennek május elsején lesz harminc éve. Halála után Senna autója Portugáliában maradt, a jelenlegi tulajdonosa, Robert McKagan 2013-ban vásárolta meg és most válna meg tőle.
Az autó egy háromliteres, hathengeres motorral van felszerelve, 5,8 másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége pedig 265 km/h. Nyilvánosan utoljára 2019-ben, Imolában látták, egy megemlékezésen, melyet Senna halálának 25. évfordulójára rendeztek.
Az akkor a Minardi alapítója, Giancarlo Minardi által pályára vitt kocsit idén augusztusban egy silverstone-i Senna-kiállításon is megmutatják majd. McKagan elmondta, szeretné, ha a leendő vevő ezután jönne az NSX-ért.
Norio Koike
Nem megnevezett
Nem megnevezett
Auto Trader
Auto Trader
Auto Trader
Auto Trader
Auto Trader
Nem megnevezett
Ercole Colombo
Auto Trader
Auto Trader
Auto Trader
Auto Trader
2024-04-24T15:00:53Z dg43tfdfdgfd